4
0

Megnyitotta a tranzitzónát a migránsoknak a fővárosi önkormányzat a Déli pályaudvarnál is – tájékoztatta a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) az MTI-t. Az igazgatóság a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban alakította ki a migránsoknak önkéntesen igénybe vehető tranzitzónát.

Az első tranzitzónát szombaton, a Keleti pályaudvar előtti aluljáróban alakította ki a főváros. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig mosdót és zuhanyozót helyezett üzembe a területen.

A FÖRI vezetője, Pető György múlt szerdán jelentette be, hogy úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, amelyeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat a migránsok számára.

A Budapesti Közlekedési Vállalat ugyanakkor két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós buszt indított a pályaudvarok között. A buszok, amelyeket naponta fertőtlenítenek, reggel fél nyolctól este tizenegy óráig közlekednek.

SHARE