3
0

A Tel-Avivi Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya szerint a törött csont gyorsabban gyógyul a marihuána hatására.

A bökkenő az, hogy ezt a nem mindennapi kísérletet patkányokon, és nem embereken végezték, pedig le merem fogadni, hogy biztos lett volna pár jelentkező, akik „éppen” eltörték valamijüket. A tanulmány szerint a fű nemhogy elősegíti a csontok gyorsabb felépülését, de még erősebbé és sokkal ellenállóbbá is teszi azokat. Mindez tehát azt jelenti, hogy kedvenc patkány háziállatunk jobban védve van az újabb törésektől, ha egy jointot adunk a kezelés során.

Forrás: thestonerscookbook.com

Azt egyelőre nem tudni, hogy embereken mikor fogják a kapott eredményeket tesztelni, mindenesetre a kutatók állítása szerint a dolog hátterében az emberi testben lévő kannabinoid receptoroknak és a csontnövekedés stimulációjának a kapcsolata állhat. Dr Yankel Gabet, a Tel-Avivi csontkutató laboratórium dolgozója a Times of Israelnek elmondta:

„Egyedül a CBD-t (kannabidiol) találtuk kellően hatékonynak a csontok összeforrásának gyorsításában. Az eredmények elegendő okot adnak arra, hogy a munkát tovább folytassuk, és használható információkat gyűjtsünk az emberi csonttörések gyógyításában.”

Már csak az a kérdés, hogy mikor ad a doki egy kartörés begipszelése után egy csomag füvet ezzel a mondattal: itt van fiam, szívj el ebből napi háromszor egyet, és minden jó lesz.

Az biztos, mert totál be leszel tépve.

Forrás: independent.co.uk
SHARE