1
0

Az Iszlám Állam saját készítésű, bombákkal megpakolt drónokkal támadhat meg több tömegrendezvényt, sporteseményt, valamint fesztiválokat.

Az ISIS szélsőséges emberei új eszközöket, mégpedig drónokat vethetnek be kegyetlen terrorcselekményeik során – állítja az Express, brit híroldal. A félelem nem alaptalan, hiszen manapság rendkívül egyszerű és leginkább olcsó ezeket megvásárolni. Az elmélet szerint egy-egy ilyen drónt bombákkal fognak megpakolni, majd minél nagyobb tömegekbe vezetik bele, ezáltal okozva mérhetetlenül nagy veszteségeket.

A terroristák több drónt is indíthatnak egyszerre, s míg néhányuk a robbanóanyagokat eresztik a célpontokra, addig a többi kamerázza a véres terrorcselekményt a jövőbeli, őrült propaganda videók készítése végett.

Forrás: dailymail.co.uk

Az MI5 véleménye szerint, az Iszlám Állam fegyveresei már javában tesztelik, mennyi robbanószert képes elbírni a gép, és, hogy ne keltsenek feltűnést a nagyszámú drónok vételével, könnyen lehet, hogy saját maguk állítják össze a szerkezeteket. Nem hiába, ha minden igaz, egy igen jelentős, összehangolt offenzívát is indíthatnak a kiszemeltek ellen, amelyhez nem kevés drón kell. A terrorszervezet már egy jó ideje megszállottja egy 9/11-hez hasonló borzadalom megismétlésének, és ehhez gyakorlatilag majdnem minden adott.

[iframe id=”http://www.dailymail.co.uk/embed/video/1149102.html”]

Az is nyilvánvaló, hogy a drónféle támadások leginkább nyíltterű eseményeken lehetnek a leghatékonyabbak, így a szakértők szerint főként foci meccsek, fesztiválok és kültéri tömegrendezvények a fenyegetettek.

Forrás: dailymail.co.uk, express.co.uk
SHARE