1
0

Angela Merkel csinált egy inverz Bayern Münchent, és a hosszabbításban szerzett gólokkal megtörte Alexis Cipraszt. A görögökre olyan mentőcsomagot erőltettek rá, ami durvább, mint amire a népszavazáson nemet mondtak.

Maratoni, személyeskedésektől sem mentes tárgyalások után a felek megállapodtak, megint kaphat pénzt Görögország az Európai Uniótól, de ahhoz, hogy kapjon is, igencsak szigorú feltételeknek kell megfelelnie. A legdurvább újítás az előzőekhez képest, hogy Görögországnak a saját állami vagyonából Athén központtal, de nemzetközi felügyelettel létre kell hoznia egy 50 milliárd eurós alapot, ami tulajdonképpen az adósságrendezés záloga. Ebbe állami ingatlanoktól kezdve minden beletartozhat, nagyjából mintha mi jelzálogot vennénk fel a Parlamentre. Emellett szokásos megszorító intézkedések sorakoznak, mint ÁFA- és nyugdíjkorhatár emelés, illetve a Sziriza-kormány által visszavett állami dolgozók ismételt kirúgása.forrás: diplomaci.blog.hu

Bár Görögország megint megmenekülhet néhány hónapra, és az eurót sem kell most azonnal feladniuk, ez így Ciprasz politikájának teljes bukása. Ő hirdette, hogy nem engednek, az EU nélkül és megszorítások nélkül is menni fog a növekedés, ráadásul egy ennél kevésbé durva feltételeket tartalmazó mentőcsomag ellen hirdetett népszavazást, amin aztán győztek is a nemek. A déli államok, mint a franciák, olaszok, spanyolok, fél szemmel a saját adósságlistájukra is tekintve enyhébb feltételekkel is engedtek volna – mint időközben kiderült, a spanyolok maguk sem feltétlenül a valóságnak megfelelő számokat jelentettek a gazdaságukról az EU felé, a valenciai régió deficitadatai miatt büntetést is kapott a spanyol állam. Végül győzött a németek vezette északi front, és sikerült megregulázni Görögországot az elmúlt fél év populista-különutassága miatt. Krugman és Stiglitz, a megszorítás-ellenes közgazdászok két zászlóvivője már ki is akadt Németországra, mondván, szánt szándékkal alázzák meg Athént, puccsot csinálnak Cipraszék ellen, és elvágnak minden lehetséges utat a görög gazdasági növekedés előtt.forrás: 444.hu

A múltkori népszavazás eredményét tekintve egyértelmű, hogy egy újabb megszorító csomagnak nincsen társadalmi támogatottsága, azt meglehetősen nehéz lesz keresztülverni mind a parlamenten – éppen ma szavaznak -, mind az embereken, így Ciprasz és a Sziriza rövid kormányzása ebben a formájában szinte biztos, hogy véget ér. A görög népnek ez persze megint sehogy sem jó. Még mindig ott tartunk, hogy vagy az összes pénzük veszik oda, vagy a szuverenitás. Ez a megállapodás az utóbbi felé indította el az országot, és pont ez az, amire nemet mondtak. A németek azzal, hogy nem voltak hajlandóak engedni, egyelőre elkerülték az akár az EU széteséséhez is hozzájáruló súlyos precedenseket, de ha ma a görög parlament neadjisten nemmel szavazna a megállapodásra, újabb súlyos kihívásokkal találják magukat szembe, és tényleg el kell majd dönteniük, hogy engedik-e végleg összeomlani a görög gazdaságot.

SHARE