1
0

Ha van egy kis affinitásod a tervezéshez (no meg legalább egy elkészült lookbookod), akkor akár te lehetsz az első hazai szerencsés, aki elmondhatja, minden Mekiben az ő ruháit viselik.

Így visszatekintve a Gombold újra első pályázata indította el azt a hullámot, amiben végre itthon is egyre nagyobb szerepet kapnak a kezdő és fiatal divattervezők. Egyre többen odafigyelnek rájuk, és el is ismerik, támogatják a munkájukat.

Ugyan valószínűleg nem egy Mekis alkalmazott hétköznapi viseletében élhetik ki legnagyobb vágyaikat és kreativitásukat a fiatal tervezők, kétségtelen érdekes feladat, új szemszöggel, szokatlan inspirációval. És, hogy nehogy véletlen valamelyik tervező megkötve érezze a kezét, a cég rögtön két tervet vár mindenkitől – egy, a valóban hordható kényelmes szett, amiben lehet dolgozni és egy, az előzőnek a kifutós változata, amiben már tényleg csak a saját kreativitás szabhat határokat.

A cég által kiállított pályázaton részt vehetnek már oklevéllel rendelkező, még tanuló és autodidakta tervezők is. A feltétel csupán a magyar állampolgárság és egy, már befotózott kollekció – azaz lookbook. Így aki az első terveit a Mekinek szánja, annak gyorsan össze kell egyet dobnia, vagy várni a következő lehetőségre. De ha rendelkezel legalább egy kollekcióval, akkor korlátlan számú pályázatot nyújthatsz be a Meki felé.

A pályázatok leadására május harmadikán éjfélig van idő, a döntés pedig egy szakértői bizottságRohonczi Anita (Festy in Style), Hujbert Csaba (Smizedivat), Szegedi Kata (divattervező), Horváth Ágnes (a McDonald’s ügyvezető igazgatója), Gáspár Ferenc (a McDonald’s HR igazgatója) – és az alkalmazottak kezében van. Ők választják majd ki az öt legjobb hétköznapi szerelést és a hozzájuk tartozó kifutós darabokat, amiket a cég nem csak megvalósít de a Cosmopolitan júniusi divatshowján be is mutat.

Ebből az öt tervből pedig az éttermek dolgozói választják majd ki a legnépszerűbbet egy szavazás keretein belül, május 20-ig. Az eredmény május 25-én lesz publikus, és a szerencsés pályázó idén nyártól már láthatja is művét az étterem dolgozóin, és gazdagodik 300.000 forinttal.

Mi kíváncsian várjuk, kit hogyan inspirál a gyorsétterem lánc és a húskorongok. Sok sikert minden pályázónak!

SHARE