0
0
forrás: hdwallpapers.in

Elképesztően hangulatos képi világ, brutális karakterek és fröcsögő vér. Kilenc év telt el Frank Miller korszakalkotó képregény-adaptációja, a Sin City – A bűn városa óta. Az író-alkotó-rendező most Robert Rodriguez-zel megkísérelte megismételni a sikert, a Sin City: Ölni tudnál érte azonban nem tudott akkorát robbanni, mint elődje.

A cselekmény (amely ismét négy fejezetből áll) Marv (Mickey Rourke) történetével folytatódik. Kedvenc tömeggyilkosunk ezúttal sokkal kisebb saját fejezetet kap, amely azt mutatja be, hogyan telnek az unalmasnak nem mondható szombat estéi. A film többi részében csupán besegít itt-ott, előbb Dwight McCarthynak (Josh Brolin), később Nancy Callahan-nek (Jessica Alba). Aki nem olvasta a képregényeket, elsőre nem értheti, hogy lehet Marv életben, – nekem sem esett le rögtön – ezért annyit elárulok, hogy az első részhez viszonyítva ez a film Marv-nak és Dwight-nak prequel (előzmény), Nancy-nek sequel (folytatás), ám a szálak mégis összefutnak. Bonyolult tudom, de azért olyan sokat nem kell rajta agyalni.

forrás: wordpress.com
forrás: timedotcom.files.wordpress.com

A képregénysorozat főszereplője, Dwight (aki most sokkal emberibb, azonosulhatóbb karakter Josh Brolin alakításában, mint Clive Owen-ében volt) itt még egy feleségét megcsaló üzletember lebuktatásán dolgozik lesifotósként, miközben megpróbálja elfojtani magában a kitörni vágyó szörnyet. Ebben nem segít neki a film címszereplője, az, akiért ölni tudnál, ugyanis nem más, mint Ava Lord (Eva Green), egy igazán elvetemült céda, aki femme fatale-ként csavarja ujjai köré és végzi ki a férfiakat. Eva Green mostanában csak nőtől nem várt gonoszságú karaktereket alakít, (lásd Éjsötét árnyék, 300: A birodalom hajnala) meg kell hagyni elég bombasztikusan. Dwight-nak meg is gyűlik vele a baja, a férfi nézőknek meg a nadrágjukkal, ugyanis a pofátlanul szexi nőszemély jelenetei 90%-ában anyaszült meztelenül domborít. Azért a többi hölgyeményt sem kell félteni; egy jelenet erejéig megismerhetjük a gyönyörű Sally-t (Juno Temple), valamint visszatér a vad Gail (Rosario Dawson), a Goldie/Wendy ikrek (Jaime King) és a gyilkos kis Miho (Jamie Chung). Szintén ebben a fejezetben derül fény az Ava-t szolgáló, brutális Manute (Dennis Haysbert) aranyszemének eredetére, és azt is megtudjuk miért lett új (Clive Owen-szerű) arca Dwight-nak.

forrás: wordpress.com
forrás: turntherightcorner.files.wordpress.com

Új karakterként érkezik az aranykezű, pimasz szerencsejátékos, Johnny (Joseph Gordon-Levitt), aki számtalan kaszinó kifosztása után épp abba a krimóba tér be játszani, ahol a hatalommániás Roark szenátor (Powers Boothe) pókerezik a talpnyalóival. Miután megkopasztja a politikust, Johnny hamar rájön, hogy nem egészséges a város de facto urát szívatni, persze azért őt is keményfából faragták. Ez a fejezet több szempontból is derűs újítás. Egyrészt mosolyogtatóan üdítő színfolt Christopher Lloyd (a Vissza a jövőbe-trilógia Dokija) és Lady Gaga cameója, másrészt örvendetes, hogy nem tipikus hollywoodi befejezéssel végződik, ellentétben Nancy epizódjával, akié igen, viszont legalább az is kidolgozott.

Miller szépen végigvitte a John Hartigan (Bruce Willis) öngyilkossága miatt lassan megőrülő Nancy Callahan revans-útját. Szerelme elvesztése után a rúdtáncos lány eltökéli, hogy bosszút áll a hatalommániás Roark szenátoron. Ehhez azonban látványosan leissza magát, erőszakos lesz, végül levágja a haját és szétkaristolja az arcát üvegszilánkokkal, miközben Hartigan szelleme folyamatosan pofázik neki a pokolból. Bravó! Ha már itt tartunk, azt még értem, hogy Nancy őrületében már mindenhová Bruce Willist flessel, de azért nehogy már egy szellem döntse el a film végkimenetelét, ráadásul ilyen suta módon! Ezt leszámítva nem volt sok probléma ezzel a fejezettel sem, bár tény, hogy a másik háromhoz képest unalmas volt.

forrás: videos.usatoday.net
forrás: videos.usatoday.net

Pozitívumként mindenképp elmondható, hogy miközben a film teljes mértékben 2014-kompatibilis – ergo sokkal pörgősebb és még több, még véresebb, még abszurdabb erőszakot kapunk –, az igazi Sin City-fíling egy pillanatra sem marad el: a noire-szerű, 80% fekete-fehér 20% színes képi világ nyújtotta látvány, az alá tökéletesen passzoló szomorkás, jazz-es zene és a karakterek képregényszerű monológjai hamisíthatatlan Sin City hangulatot teremtenek az első perctől az utolsóig. (Mondjuk ez a minimum.)

forrás: i.ytimg.com
forrás: i.ytimg.com

Sajnos azonban míg 2005-ben a Sin City akkorát robbant az arcunkba, amilyet előtte nemhogy képregény-adaptációtól, de úgy általában filmtől is ritkán kaptunk, az Ölni tudnál érte már egyáltalán nem tud az újdonság erejével hatni. Aligha van a cselekményben olyan mozzanat, amin meglepődnénk és mindössze lenyűgöző képi világán, az ismert és szeretett karaktereken, és a fröcsögő, véres akción szórakozunk. Az a kicsi, idegesítő hiányérzet pedig csak ott vakarja a búránkat, a fene egye meg! Mintha ugyanazt a Sin Cityt látnád, csak más beállításból, kicsit gyengébben. Mintha ennél több lehetőség lett volna egy második részben. Ez a tipikus „nem rossz, de kevés” kategória, aminek bár nem örülök, de a borzasztó gyenge 2008-as Spirit – A sikító város után, őszintén szólva, sokkal rosszabbra számítottam. A filmet rendező, vágó és zenéjét szerző Robert Rodriguez sem bővelkedett mostanában maradandó alkotásokban, úgyhogy ez a film talán reményt adhat, hogy ismét elindult a jó irányba, csak lassan halad.

Ezért a filmért tehát biztosan nem ölnék (Eva Green-ért már lehet), de az tény, hogy egy jópofa, szórakoztató folytatás, ami ha hatását tekintve meg sem közelíti az elsőt, egyszeri mozi élménynek mindenképp ajánlott!

[youtube id=”wBunQXCHzAw”]

SHARE